2017/2018.

 
     

Mondj el egy mesét! címmel ötödik éve rendez szépkiejtési-mesemondó versenyt a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma és a Laskói Általános Iskola.  A vetélkedő célja, hogy a pedagógusok népszerűsítsék az olvasást, és rávezessék a gyerekeket arra, hogy a könyv szórakoztat, ráadásul a meséket nemcsak meghallgatni, hanem olvasni és elmondani is jó – ezzel nagyban hozzájárulva a magyar nyelv ápolásához, megszerettetéséhez.  Az idei vetélkedőre március 8-án került sor, a HMOMK diákjainak eredményes részvételével. A 3-4. osztályosok kategóriájában Andócsi-Tar Bendegúz 1., Barač Tena 3. helyen végzett. Az 5-6. osztályosok kategóriájában Dankos Dorina 1. helyezést ért el. Felkészítő tanárok: Trnko Ilona, Kelemen Viktória és Ferenczy Nikolett.

 
     
Március 6-án a Bóbita Óvoda csoportjai, illetve alsó tagozatos diákjaink Nemes László-Hangoló Megy a vonat című interaktív, zenés előadásán vettek részt. Nemes László játékos műsorai 1995 óta szórakoztatják az anyaországi és határontúli művelődési és oktatási intézmények közönségét. Eddig megjelent lemezein többek között Weöres Sándor, Kányádi Sándor, Tamkó Sirató Károly, Csukás István, Gazdag Erzsi, Fekete István, Zelk Zoltán, Nagy Bandó András verseinek, Kormos István verses mesejátékának megzenésített változata hallható.  
     

2018. február 27-én irodalmi vetélkedőt tartottunk Magyarország Eszéki Főkonzulátusa és a Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központ közös szervezésében. A horvátországi magyar tannyelvű általános iskolák felső tagozatos diákjai számára meghirdetett vetélkedő anyagát Arany János életéből és költészetéből állítottuk össze. A verseny első részében a tanulóknak eldöntendő típusú feladatokat kellett megoldaniuk, a második részben pedig a kreativitáson volt a hangsúly. A vetélkedő 4 fős vegyes csapatokban zajlott. A győztes Az Arany 2.0 nevet viselő csapat lett, amely a következő csapattagokból  állt:

  1. Kovács Melissza, Vörösmarti Általános Iskola

  2. Pozsár Edinna, HMOMK

  3. Sándor Krisztina, Laskói Általános Iskola

  4. Szenn István, HMOMK

 
     

Magyarország Nemzetpolitikai Államtitkársága Hunyadi Mátyás 575., és királlyá választásának 560. évfordulója alkalmából a 2018-as évet Mátyás király emlékének szenteli. Diákjaink részt vettek az ez alkalomból, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és az Emberi Erőforrások Minisztériumának Oktatásért Felelős Államtitkársága által szervezett rajzpályázaton.

 
     

Február 15-én iskolánkban megünnepeltük a Valentin-napot. Az 5. és 6. osztályos tanulók angol nyelvű alkalmi verseket gyűjtöttek, valamint Valentin-napi üzenődobozt készítettek. A 7. és 8. osztály tanulói fogalmazásokat írtak levél formában, a középiskolások pedig a plakát tervezésében és díszítésében vettek részt.

 
     

A farsang a tavaszvárás ősi örömünnepe. A magyar farsangi szokások a középkorban honosodtak meg. 2018. február 6-án e szokásokhoz híven jelmezes felvonulást szerveztünk Központunk általános iskolás tanulóival. A gyerekek színes jelmezekbe öltöztek és körbejárták intézményünket. Ezt vidám mulatság, eszem-iszom és dínomdánom követte.

 
     

2018. február 3-án hetedikes és nyolcadikos tanulóink fizikatanáruk, Kucsera Bandi kíséretében részt vettek a 14. Téli  Fizikasuli elnevezésű rendezvényen, melyet  az  eszéki J.J. Strossmayer Tudományegyetem  Fizika  Tanszékén  rendeztek meg. A fizikát kedvelő diákok hat műhelymunkán vehettek  részt, olyan témakörökben, mint A fizika törvényei játékokban, Fizikai kísérletek grafikai ábrázolása, Az  élet  fizikája, Surprised  magnetised, Micro:bit – az elektromos áram  generátora. E rendezvénnyel  a  szervezők  nem rejtett szándéka  évről évre, hogy a fiatalok körében egyszerű és közvetlen módon népszerűsítsék a fizikát mint az egyik legfontosabb természettudományi tantárgyat, amely alapvető  fontosságú  a  Horvátországban  is  rendkívül elhanyagolt  hiányszakmák  oktatásában.

 
     

2018. január 26-án általános és középiskolás tanulóink a náci rémuralom áldozataira emlékeztek a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából. Pozsár Attila (8. o.), Stefanec Petra (3.T), Nagy Márton Zalán (3. G), illetve Angyal Evelin angol nyelvű Power Point-bemutatóban dolgozta fel az európai zsidóság tragikus sorsának témakörét. A projekt Tausz Lídia, Tót Szilvia és Oros Attila angoltanárok vezetésével zajlott.

 
     
 

A Központ a magyar kultúra napja alkalmából, hagyományteremtő szándékkal irodalmi esszépályázatot hirdetett horvátországi magyar általános és középiskolás diákok számára. A KÉP/ÍRÁS pályázat olyan írásművek elkészítésére ösztönözte a fiatalokat, amelyek új megvilágításba helyezik a magyar képzőművészet ikonikus alkotásait. A pályázatra a HMOMK diákjain kívül szép számmal jelentkeztek a Laskói Általános Iskola tanulói is. A szervező- és bírálóbizottság – Samu-Koncsos Kinga, Dorkić Diana és Vučenović Belašić Tímea – január 22-én tette közzé az eredményeket.

Általános iskolás kategória

1. hely: Varga Panna 8. osztály (Laskói Általános Iskola)

2. hely: Micheli Bella Leonarda, 7. osztály (Laskói Általános Iskola)

3. hely: Márton Mateja, 5. osztály (Laskói Általános Iskola)

Különdíj: Tolnai Kristóf, 3. osztály (HMOMK)

Középiskolás kategória

1. hely: Csányi Evelin, 2. osztály (HMOMK)

2. hely: Obermajer David, 1. osztály (HMOMK)

3. hely: Nagy Márton Zalán, 3. osztály (HMOMK)

Különdíj: Ádor Csaba, 2. osztály (HMOMK)

 
     

2017. december 21-én, karácsony közeledtével ünnepi műsort adtunk intézményünk aulájában, alsós, felsős és középiskolás diákjaink közös szereplésével. A sokszínű előadás meleg fogadtatásra talált a szülők, nagyszülők és tanárok körében. A rendezvényt Andócsi János, a Központ igazgatójának ünnepi beszéde zárta.

 
     

December 16-án második és harmadik osztályos tanulóinkkal részt vettünk a budapesti „Parlamenti karácsony”-on. A rendezvény keretében ünnepi koncertet hallgathattunk meg neves fellépők, valamint budapesti általános iskolások részvételével, de kézműves foglalkozással és parlamenti idegenvezetéssel is készültek a szervezők. Diákjaink rengeteg élménnyel és sok ajándékkal tértek haza.

 
     
 

December 7-én a felső tagozatos tanulók a Csoda (2017) c. film iskolásoknak szóló vetítésén vettek részt az eszéki Cinestar moziban, Sesvećan Emma tanárnő kíséretében. A szívmelengető történet inspirálóan hatott diákjainkra.

 
     

December 1-jén immár 24. alkalommal vettünk részt az Eszék város napja alkalmából szervezett lampionkiállításon a Szlavón Múzeumban. A felsősök három héten át dolgoztak alkotásaikon a rajztanárnő segítségével.

 
     

2017. november 23-án intézményünk alsós tanulói osztályfőnökeik kíséretében az Eszéki Branko Mihaljević Gyermekszínházba látogattak, ahol megtekintették Roald Dahl James és a óriásbarack című regényének színpadi feldolgozását. James történetéből a gyerekek megtanulták, hogy a váratlan helyzetekben megismert barátok is tudnak rajtunk segíteni.

 
     

A gyerekek idén is szeretettel járnak a rajzszakkörre, hiszen mindig új anyagokkal, technikákkal kísérletezünk.

 
     

Október 14-én Nagyharsányban szavalóversenyt rendezett a Fontos Vagy Nekünk Egyesület. A rendezvény a reformáció 500. évfordulójának ünnepi sorozatába illeszkedett. A szavalóversenyen több horvátországi magyar iskola mellett Központunk is részt vett. Szenn Mihály hetedik osztályos tanulót kiváló előadásáért a zsűri dicséretben részesítette.

 
     

2017. október 10-én intézményünkben kenyérnapi ünnepséget rendeztünk. Ez alkalomból a diákok őszi termésekből, gyümölcsökből, péksüteményekből dekoratív őszi asztalokat alakítottak ki az aulában. Munkájukat háromtagú zsűri értékelte: az 1. és 3. osztályos tanulók szőlőszemekből készített sünis kiállítását, valamint az 1. és 2. SZ őszi pompában díszelgő asztalát választotta győztesnek. Az alsósok rövid alkalmi műsort is bemutattak, amit a hagyományos kenyéráldás követett.

 
     

2017. október 6-án a Központban alkalmi műsorral tisztelegtünk az aradi vértanúk áldozata előtt. Az énekkel, verssel tűzdelt műsor keretében az általános és középiskolás fiúk az aradi tizenhárom utolsó perceit idézték meg. A megemlékezéshez a nagymúltú Pannonhalmi Bencés Főapátság diákjai és tanárai is csatlakoztak. Andócsi János igazgató, történész beszédében bemutatta vendégeinknek a Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központot, de beszélt a horvátországi magyarság sorsáról is.

 
     

Felső tagozatos diákjaink 2017. október 5-én, Oros Attila történelemtanár kíséretével meglátogatták az eszéki Szlavón Múzeum régészeti tárlatát. A tanulók Ricl Jasenka múzeumpedagógus vezetésével megtekintették az Őskor című kiállítást, valamint szórakoztató-oktató programon vettek részt az űr hete alkalmából. A program és a programot záró tudásfelmérő vetélkedő főtémája a vucsedoli kultúra volt.

 
     

Az idei iskolanapot egy drávaszögi kirándulás formájában tartottuk meg. Két busz vitte a Központ diákjait és tanárait a  kirándulás programjának helyszíneire, elsőként a pélmonostori Néprajzi Múzeumba, ahol vidékünk múltját felidéző haszná lati tárgyakat, fényképeket láthattak a tanulók. A báni-hegyi és batinai kilátókról csodálatos panorámában gyönyörködhet tünk a szeptemberi verőfényes napsütésben. A bellyei szőlészet hercegszőlősi ódon pincéjében a törökkori pince múltjáról  és jelenéről, valamint az óriási hordókban érlelődő borokról hallottunk előadást. Kirándulásunk következő állomása a  nagymúltú hercegszőlősi református templom volt, innen pedig Kiskőszeg felé vettük utunkat, ahol közös ebéddel ért véget  idei iskolanapi programunk.

 
     

Alsós tanulóink 2017. szeptember 14-én az eszéki Branko Mihaljević Gyermekszínházban megtekintették a pécsi Bóbita Bábszínház előadásában A szélkötő Kalamóna című népmesét.

 
     

Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából a Petőfi Irodalmi Múzeum Arany-busz vándorkiállítása Magyarország Eszéki Főkonzulátusa szervezésében 2017. szeptember 14-én Központunk diájai előtt nyitotta meg ajtaját. A kiállítás Arany János életművét, életét, költészetének máig ható eleven erejét versek, képek, relikviamásolatok, hang- és filmfelvételek segítségével mutatja be. Iskolánk diákjai nagy érdeklődéssel fogadták és fedezték fel a buszban látható kiállítás szórakoztató, élményt nyújtó manuális játékait és digitális eszközeit múzeumpedagógusok vezetésével.

 
     

2016/2017.

 
     
A tanévet június 14-én a nyolcadik osztályos diákok ballagásával és tanévzáró ünnepséggel zártuk. Az általános iskola végzős diákjai beszédekkel és énekekkel köszöntek el iskolájuktól, majd szívélyes állófogadásra került sor. Az évzáró műsorban a legkisebbek igen változatos - vers, próza, színpadi előadás, ének, idegen nyelvű produkciók - programját a felsősök rövid vígjátéka, illetve a középiskolások parodisztikus divatbemutatója egészítette ki.  
     
Az 1956-os forradalomhoz és szabadságharchoz kapcsolódó történelmi vetélkedő nyertesei 2017. május 26-án a pécsi Mecsextrém Parkba látogattak el. A kirándulást Magyarország Eszéki Főkonzulátusa szervezte. Az egynapos kiránduláson a hetedik osztályos tanulók, Stanušić Márta, Jurić Dániel és Pozsár Attila, valamint a  hatodik osztályos Szenn Mihály vett részt.  
     
Az alsó tagozatos tanulókkal 2017. május 25-én Mohácsra kirándultunk, ahol megtekintettük a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyet, a Busóudvart, a Szent Miklós Vízimalmot és a Kanizsai Dorottya Múzeumot.    
     
A Föld napja alkalmából 5-8. osztályos tanulóinkkal a kagylómúzeumot látogattuk meg május 17-én. A kiállítás anyaga a Föld természeti szépségeinek, értékeinek megóvására helyezi a hangsúlyt.  
     
A Központ részt  vett 2017. május 11-én a pélmonostori Központi Magyar Könyvtár és a bajai Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ közös projektjében. A bajai könyvtárosok játékműhely foglalkozást tartottak a felsős tanulóknak. A foglalkozás célja az anyanyelven való írás- és olvasáskészség fejlesztése volt.  
     

2017. május 11-én alsós tanulóink az eszéki Gloria-Maris Közösség által működtetett  múzeum gyűjteményét tekinthették meg. A kiállítás ízelítőt adott diákjainknak a Föld vizeinek változatos állatvilágának tanulmányozásából. A kétórás edukatív előadást Vladimir Filipovic vezette, aki nagy odafigyeléssel és türelemmel mesélt a csigákról, kagylókról, rákokról, tengeri sünökről, tengeri csillagokról, korallokról. Diákjaink sok új ismerettel, élménnyel tértek haza ezen a napon.

 
     

Április 11-én,  a költészet napján tartottuk szavalóversenyünket az Arany-emlékév alkalmából. Az általános iskolák felső tagozatos tanulói és az anyanyelvápoló diákok számára rendezett szavalóversenyre Magyarország Eszéki Főkonzulátusa és a HMOMK közös szervezésében került sor. A rendezvény külön színfoltja volt Arany János Toldijának horvát nyelvű megszólaltása az eszéki Franjo Krežma általános iskola tanulóinak előadásában.   

Az Arany János Szavalóverseny díjazottjai:

I.     kategória -  magyar tannyelvű általános iskolák tanulói

1.      Szenn Emma, HMOMK

2.      Májer Timea, Vörösmarti Általános Iskola

3.      Dezső Regina, HMOMK

 

II.   kategória – anyanyelvápoló tanulók

1.      Surányi Alexandra, Antunováci Általános Iskola

2.      Horvát Esztela, Fran Krsto Frankopan Általános Iskola

3.      Kovács Attila, Darázsi Általános Iskola

 

III.  kategória - eszéki horvát általános iskolák tanulói

1.   Gaić Luka, Franjo Krežma általános iskola

2.   Magovac Karla, Franjo Krežma általános iskola 

3. Čokalić Emilija, Franjo Krežma általános iskola

 
     
 

Mesélek egy mesét-program keretein belül Gyermekkönyvnapot tartottunk április 3-án az általános iskola alsó tagozatai számára. Ismert meséket olvastak és dramatizáltak, megismételték a mesével kapcsolatos kulcsfogalmakat, illetve a mesék csodálatos szereplőit és eseményeit. A Kis tündér (Mala vila) című horvát népmese alapján készítettek egy közös képeskönyvet.  Ezzel a programmal a gyermekmesék, az olvasás és a szavalás szükségességére szerettük volna felhívni a figyelmet. A rendezvényt az iskola könyvtárosa, Dorkić Diana és horvátnyelv-tanárnője, Tajana Matošić szervezte meg.

 
     

A HMOMK diákjai és tanárai 2017. március 15-én megemlékezést tartottak a Központ aulájában az 1848/1849-es forradalomról és szabadságharcról. A program Oros Attila történelemtanár reformkorról szóló előadásával kezdődött,  majd a középiskolások – Ferenczy Nikolett és Samu-Koncsos Kinga magyartanárnők vezetésével készült – facebook-beszélgetést imitáló videós összeállítása mutatta be a márciusi hősöket és a forradalmi eseményeket. A középiskolások műsorát követően általános iskolánk alsó tagozatos tanulói elszavaltak néhány, nemzeti ünnepünkhöz kötődő verset – felkészítő tanáruk Trnko Ilona tanítónő; a program végén pedig három Kossuth-dalt hallhattunk általános és középiskolás diákjaink előadásában – felkészítő tanáruk Veres Mária zenetanárnő. 

 
     
 

A Horvát Nyelv Napjai alkalmából 2017. március 13 – 17 között, Központunk felső tagozatosai részt vettek a Glagoljaši elnevezésű projektben. A tanulók előzöleg kutatást folytattak a horvát nyelv eredetéről, melynek során felelevenítették a legjelntősebb horvát írásos emlékeket és a glagolita írást, nyelvi rejtvényeket és feladatokat oldotattak meg. Ily módon felelevenítettük a horvát nyelv történelmét, helyesírási szabályait és arra a következtetésre jutottunk, hogy a nyelvet minél jobban megismerjük, annál jobban szeretjük. A projektet Dorkić Diana könyvtáros és Matošić Tajana tanarnő vezették.

 
     

Mondj el egy mesét! címmel negyedik éve rendez szépkiejtési-mesemondó versenyt a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma és a Laskói Általános Iskola. A vetélkedő célja, hogy a pedagógusok népszerűsítsék az olvasást, és rávezessék a gyerekeket arra, hogy a könyv szórakoztat, ráadásul a meséket nemcsak meghallgatni, hanem olvasni és elmondani is jó – ezzel nagyban hozzájárulva a magyar nyelv ápolásához, megszerettetéséhez.  Az idei vetélkedőre március 8-án került sor, a HMOMK diákjainak eredményes részvételével. A 3-4. osztályosok kategóriájában Barač Tena 2., Andócsi-Tar Bendegúz 3. helyen végzett, Pozsár Edina pedig különdíjat vehetett át. Az 5-6. osztályosok kategóriájában Jurić Blanka 3. helyezést ért el, míg a 7-8. osztályosok körében Szenn Emma érdemelte ki a különdíjat. Felkészítő tanárok: Trnko Ilona, Tórizs Viktória és Ferenczy Nikolett.

 
     
 

Hagyományokhoz híven az idén is megünnepeltük a Bálint-napot. Diákjaink az irodalom órákon elemezték  a leghíresebb szerelmes verseket, esszéket irtak és a legjobbakat megjutalmaztuk. Az iskolai könyvtárosa Diana Dorkić és a rajztanár Belašić Vučenović Timea a tanulókkal közösen sziveket készítettek, melyekre szerelmes üzeneteket irtak majd a bejáratban lévő fára helyeztek el. A tanulók egész héten át szerelmes leveleket írtak, melyet egy postládába gyűjtöttek és Bálint-napon kiosztottak.  

 
     
  Alsó tagozatos tanulók részt vettek február 23-án a Nyelvek ünnepén melyet az eszéki Városi és Egyetemi Könyvtár szervezett. A tanulók Magyar mesék és játékok című foglalkozást tartottak az eszéki óvodásoknak. A tanulókat Dorkic Diana könyvtáros készítette fel.  
     

2017. február 6-án a HMOMK alsós diákjai osztályfőnökeik és ügyeletes tanáruk kíséretében bábszínházi előadáson vettek részt a Vörösmarti Általános Iskolában. Az Országos Mesebérlet a gyerekek szórakoztatására ezúttal a  Sicc-Pszt! című bábszínházi előadást mutatta be, amely a barátságról szólt.

 
     

2017. február 4-én a hetedik és nyolcadik osztály tanulói fizikatanáruk, Kucsera Bandi kíséretében részt vettek a 13. Téli Fizikasuli elnevezésű rendezvényen, melyet az eszéki J.J. Strossmayer Tudományegyetem Fizika Tanszékén rendeztek meg. A szervezők szándéka, hogy a fiatalok körében egyszerű és közvetlen módon népszerűsítsék a fizikát mint az egyik legfontosabb  természettudományi tantárgyat, mely alapvető  fontosságú például a Horvátországban is rendkívül elhanyagolt hiányszakmák oktatásában.  

 
     

2017. február 3-án általános iskolánk felső tagozatos diákjai és a középiskola tanulói megtekintették a Gulág: Magyarok a Szovjetunió táboraiban 1944-1956 című kiállítást, ily módon adva tiszteletet a kommunista diktatúra áldozatainak.

 
     

Február első hetében farsangi szokásokhoz híven jelmezes felvonulást szerveztünk általános iskolás tanulóink részére.

 
     

Tanulóink 2017. január 27-én, a nemzetközi holokauszt emléknap alkalmából, különböző tevékenységekkel tisztelegtek a holokauszt áldozatai előtt: angol és magyar nyelvű prezentáció készítésével, a Swimming in Auschwitz című dokumentumfilm elemzésével, esszéírással, valamint előadással. Felkészítőtanárok: Tót Szilvia, Oros Attila, Tausz Lídia, Kanalas Erzsébet, Dalmatin Dália és Kovačević Andrea.

 
     

A Római Katolikus Egyház és a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház hittanosai ökumenikus hittanóra keretében vettek részt az ökumenikus imahéten. Megünnepelték a magyar kultúra napját is, közösen elszavalva, majd elénekelve a Himnuszt, a Kossuth-nótát és a Tégy, Uram, engem áldássá kezdetű éneket.

 
     
 

Magyarország Eszéki Főkonzulátusának köszönhetően Központunk adott otthont december közepén a Délvidéki Magyar Golgota 1944-45. című vándorkiállításnak. A kiállított anyag a bejárattal szemben volt látható. A tárlat fő célja, hogy bemutassa mindazt, amit az események során a hatalom elhallgatott. A kiállítás relevanciája iskolánkban az volt, hogy az itteni, délvidéki magyarságot ért atrocitásokkal megismertesse diákjainkat. Történelemóra keretein belül több osztálynak is lehetősége volt részletesen elemezni a kiállított anyagot.

 
     
 

2016. december 23-án a közelgő karácsonyi ünnep alkalmából  intézményünk aulájában ünnepi műsort rendeztünk. A tartalmas műsoron általános és középiskolás diákjaink is részt vettek. A tanulók bebizonyították, hogy kreativitásukkal, szorgalmukkal minden megvalósítható. E csodálatos karácsonyi összejövetelen jelen voltak a szülők, nagyszülők, intézményünk igazgatója és tanárai. A műsor befejeztével tanulóink karácsonyi üdvözlőlapot küldve kívántak békés ünnepeket a vörösmarti, a laskói és a kórógyi  nyolcadikos diákoknak.

 
     

December 20-án intézményünk alsós diákjai az osztályfőnökök  kíséretében az eszéki  Branko Mihaljević Gyermekszínházba látogattak.  Ez alkalommal a Bijeli jelen című előadást tekintették meg, melyet Vladimir Nazor ismert horvát író meséjének alapján vittek  színre az eszéki színészek.

 
     

2016. december 17-én tanulóink részt vettek a budapesti Országházi Gyermekkarácsonyon.

 
     

2016. december 14-én Központunkban járt Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára s ez alkalommal, ünnepélyes keretek között átadta az új mikrobuszt, valamint három 100 000 forint értékű, játékokat és gyermekkönyveket tartalmazó Csodasarkot a Miénk a város! játék nyerteseinek.

 

2016. december 6-án Központunk aulájában a Bartók Béla-emlékév keretében megemlékeztünk világhírű zeneszerzőnkről. A műsorban az álatalános iskola felső tagozatos osztályai, valamint a 4.G tanulói vettek részt. A diákok előadást tartottak Bartók Béla életéről és munkásságáról, ezt követően néhány Bartók Béla által átdolgozott népdalt is elénekeltek. Végül az eszéki főkonzul, Antonio de Blasio jelenlétében levetítették a konzulátus által rendelkezésünkre bocsátott filmet.

 
     

Tanulóink részt vettek az Eszék város napja alkalmából megrendezett hagyományos lampionkiállításon, amelyet a Szlavónia Múzeumban tartottak meg. A kísérők Belašić-Vučenović Tímea, Ferenczy Nikolett és Taus Lidija voltak.

 
     

Az 1956-os forradalom emlékévének keretében november 10-én Tóth Péter Lóránt Radnóti-, Latinovits- és Dudás Kálmán-díjas versmondó rendhagyó irodalom- és történelemórát tartott. A műsor versekből, prózai szövegekből és anekdotákból állt. Az előadáson az általános iskola felső tagozatos diákjai és a középiskolás tanulók vettek részt. Az óra a forradalomnak elsősorban az emberi, nem pedig a politikai vonatkozásait hangsúlyozta. Ezáltal az igazán változatos műsor segített a tanulókhoz közelebb hozni az 56-os eseményeket, azt a hétköznapi polgár nézőpontjából megismerni.

 
     

2016. november 6-án  alsó tagozatos tanulóink ellátogattak a  visnjeváci Kála virágüzletbe, ahol virágkötő foglalkozáson vettek részt.

 
     

Az általános iskola felső tagozatos diákjai 2016. október 15-én, a Nemzetközi Gyalogló Nap alkalmából a gyalogló órát szerveztek. Séta közben környezetvédelemről és az egészséges életmódról beszélgettek.  
     

Az általános iskola felső tagozatos tanulói, valamint a középiskola diákjai 2016. október 28-án és 29-én a Pécsi Kalandozások című rendezvényen vettek részt Pécsett, a Kosztolányi Céltársulás szervezésében. A kísérőtanárok Ferenczy Nikolett és Oros Attila voltak.

 
     

2016. október 21-én tanulóink (Stanušić Marta, Szenn Mihály, Pozsár Attila, Jurić Dániel) részt vettek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról való ünnepélyes megemlékezésen  az eszéki Horvát Nemzeti Színházban. A rendezvény keretében Magyarország eszéki főkonzulja, Antonio De Blasio szép és értékes díjakat adott át a diákoknak. A tanulók kísérője Oros Attila, történelem és angol szakos tanár volt.

 
     

Az általános iskola 7-8. osztályos tanulói október 18-án író-olvasó találkozón vettek részt az eszéki Városi és Egyetemi Könyvtár szervezésében.  
     

A Központ 2016. október 13-án házigazdája volt az 1956-os forradalomhoz és szabadságharchoz kapcsolódó, iskolák közötti történelmi vetélkedőnek. A vetélkedőn olyan horvátországi magyar általános iskolák vettek részt, amelyekben magyar nyelven folyik az oktatás. Az első helyezést a HMOMK általános iskolája érte el 95 ponttal. A rendezvény szervezői Magyarország eszéki Főkonzulátusa és a HMOMK voltak.  
     

Az idei kenyérnapot október 10-én tartottuk meg. Rövid alkalmi műsorunk a kenyér megáldásával, kenyérszenteléssel folytatódott.  
     

Az általános iskola felső tagozatos tanulói 2016. október 3-án részt vettek az 1956-os forradalomról szóló iskolai történelmi vetélkedőn. A négy legtöbb pontszámot elérő tanuló továbbjutott a vetélkedő döntőjébe, vagyis az iskolák közötti történelmi vetélkedőre.

 
     

Az idei iskolanap általános és középiskolás tanulói szellemi, fizikai és szociális kompetenciát fejlesztendő három foglalkozás alappillérén nyugodott. Az iskolanapi rendezvény sport tevékenységekkel kezdődött. Ennek során tanulóink egyéni, páros és kiscsoportos aktivitásokon vettek részt, úgy mint tollaslabda, asztalitenisz és kispályás labdarúgás. Az alsó tagozatos diákok számára külön váltóverseny szerű játékokat rendeztünk. A sport foglalkozást követően a tornateremben a középiskolás diákok általános műveltségi kvízben vettek részt. Az általános iskolás tanulók, valamint Központunk dolgozói nézőként élvezhették a programot. A kvíz kérdéseit a diákok önállóan állították össze. Az iskolanap csúcspontjaként sor került a Központ filmklubbja által készített Hamupipőke című film ünnepélyes bemutatására. A film levetítését megelőzően annak elkészítéséről a rendezővel és a szereplőkkel zajlott beszélgetés a színpadon, az alsó tagozatos diákok pedig tánccal kapcsolódtak a prosukcióhoz.  A filmnek nagy sikere volt.  
     

A nyolcadikos tanulók 2016. szeptember 21-én és 22-én két napot töltöttek el Vukováron a Nyolcadikosok látogatása Vukovárra című projekt keretében. A projekt célja, hogy a tanulók jobban megismerjék a horvát honvédő háború és a vukovári csata eseményeit. A kísérő Oros Attila történelemtanár volt.

 
     

2015/2016.

 
     

2016. június 10-én megtartottuk a ballagási és az évzáró ünnepségünket.

 
     
 

2016. június 1-én diákjaink a Kopácsi rét természetvédelmi parkba kirándultak.

 
     

Május 31-én Vasútállomás címmel tartott rendhagyó irodalomórát Tóth Péter Lóránt Radnóti-, Latinovits- és Dudás Kálmán-díjas versmondó. A József Attila életét és pályáját feldolgozó órán általános iskolánk hetedik és nyolcadik osztályos diákjai, valamint középiskolás tanulóink vettek részt.

 
     
 

A Magyar Egyesületek Szövetsége 2016. április 9-én szervezte meg a  Nótafa gyermek és ifjúsági népdaléneklési és népzenei vetélkedőt. Diákjaink eredményesen szerepeltek. Felkészítő tanáruk Veres Mária volt.

 
     

2016. március 29-én A biztonságos internethasználat szabályai gyerekeknek címmel tartott előadást Ćorković Darko, az Eszék-baranya megyei Rendőr Főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának szakembere. Az előadáson az általános és a középiskola tanulói vettek részt.

 
     
 

Iskolánk diákjai és tanárai 2016. március 15-én megemlékeztek az 1848/49-es forradalomról és szabadságharcról.

 
     

Az általános iskola tanulói 2016. március 10-én részt vettek a Falak, jelek, sorsok - Magyar zsidók deportálása Auschwitzba és a Zsidó iskolások Budán és Óbudán 1920-1949 című kiállítás ünnepélyes megnyitóján az eszéki Szlavóniai Múzeumban. A kísérőtanárok Taus Lídia  és Oros Attila tanárok voltak. 

 
     
 

Alsó tagozatos tanulóink megtikentették az eszéki Branko Mihaljevic Gyermekszínház Nem félek című előadását.

 
     
 

2016. február 5-én farsangi ünnepséget tartottunk az altalános iskolában.

 
     

A Központ általános és középiskolás tanulói 2015. december 23-án alkalmi műsorral ünnepelték a karácsonyt. A műsoron központuk volt diákja, Čupić Jasna rövid tánccal köszöntötte volt diáktársait.  
     

A Központ tornatermében első alkalommal került megrendezésre a karácsonyi sportnap. Kiváló alkalom volt ez a diákok csapatépítésére, a közösségépítésre, mely rendhagyó módon hozta egymáshoz közelebb a tanárokat és diákokat.  
     

 

Dezemberfest – eine Weihnachtsaufführung  címmel  szerveztek karácsonyi műsort a németül tanuló általános iskolások részére az eszéki  OGI-OS  színházteremben  2015. december 18-án.  Diákjaink a  Fröhliche Weihnacht überall  című ének előadásával járultak hozzá a meghitt hangulatú közös műsorhoz.  
     

A Központ diákjai 2015. december 18-19-én  részt vettek Budapesten a Parlamenti Karácsonyon a Pedagógus Fórum szervezésében.  A magyar hírességek által adott műsort, a parlamenti idegenvezetést és a kézműves foglalkozásokat követően a gyerekek Zánkára utaztak, hogy a Balaton melletti szálláson töltsenek egy éjszakát. Másnap a Diótörő című mesebalettet tekinthették meg a Magyar Állami Operaházban.  
     

2015. december 16-án az általános iskola felső tagozata az eszéki moziban járt Pajrok Andrea és Sesvećan Emma tanárnő kíséretében, ahol a Koko 3 : Ljubav ili smrt című filmet nézték meg.  
     

A Központ általános iskolás diákjai részt vettek az  Eszék város napja alkalmából megrendezett hagyományos lampionkiállításon, amelyet a Szlavónia Múzeumban tartottak meg. A kísérők Vučenović Belašić Tímea rajztanár, Taus Lidija angoltanár és Oros Attila technikatanár voltak.  
     

2015. december 7-én az óvodások és az általános iskola alsó tagozatos tanulói Meseországba utaztak az eszéki karácsonyi villamoson.  
     

Az eszéki Auxilium szervezet a Mirotvorac pályázat keretein belül előadást tartott tanulóinknak 2015. november 19-én. Az előadás témája az erőszakmentesség, sokszínűség tiszteletben tartása és a tolerancia volt.

 
     

2015. november 5- én az általános iskolás tanulók az Eszéki Rádióba látogattak. Betekintést nyertek a rádió működési rendszerébe, megismerkedtek a rádió dolgozóival, valamit interjút is adtak a rádiónak magyar nyelven.  
     

Október 23-án Andócsi János történelemtanár tartott előadást az 1956-os történésekről a Központ aulájában.  
     

A Vukovári Honvédő Háborús Emlékközpont szervezésében a 8. osztályosok október 12-13-án vukovári tanulmányi kiránduláson vettek részt, Markota Dijana pedagógusnő kíséretében. A látogatás célja az volt, hogy a végzős diákok megismerjék a honvédő háború által képviselt értéket, s eközben a békeszeretet, az együttérzés és a másság értékrendszerét is magukévá tegyék.  
     

 

Október 9-én a kenyér napját Szenn Péter tiszteletes részvételével, alkalmi műsorral, kenyérsütéssel ünnepeltük.   
     

Október 6-i ünnepségünkön a diákok alkalomhoz illő magyar énekekkel, illetve szavalatokkal emlékeztek az aradi hősökre.   
     

2015. szeptember 28-án kulturális és sportfoglalkozásokkal ünnepeltük meg a Központ fennállásának 16. évfordulóját.  
     

2014/2015.

 
     

 

A Magyar Egyesületek Szövetsége 2015. április 25-én a kórógyi kultúrotthonban szervezte meg a  Nótafa gyermek és ifjúsági népdaléneklési és népzenei vetélkedőt. Diákjaink eredményesen szerepeltek: 8 arany- és 2 ezüstérmet nyertek. Felkészítő tanáruk Veres Mária volt.  
     

Az általános iskola diákjai az iskola környékének megtisztításával 2015. április 16-án csatlakoztak a Zöldtakarítás - egy nap a tiszta környezetért elnevezésű mozgalomhoz, amely a Tegyük meg – Világtakarítás 2015 mozgalom része.  
     

Április 11., a magyar költészet napja alkalmából iskolánkban versmondással kezdődött a tanítás pénteken, április 10-én. Diákjaink illusztrációkat készítettek József Attila Születésnapomra című verséhez, s a tanulók munkáiból készült pannó előtt szavalták a 110 éve született költő verseit.  
     

2015. március 26-án Veres Mária zenetanárnő vezetésével és a tanulók részvételével zajló rövid előadás keretében Bárdos Lajos zeneszerzőre emlékeztünk. A IV.G osztály tanulói rövid előadást tartottak a zeneszerző életéről és munkásságáról, művészetéből pedig az általános iskolások interpretációjában kaptunk ízelítőt.  
     

Iskolánk diákjai és tanárai 2015. március 13-án megemlékeztek az 1848/49-es forradalomról és szabadságharcról. Alkalmi műsorunkhoz csatlakoztak vendégeink a Pécsi 500. Számú Angster József Szakképző Iskolából és a Bácsalmási Hunyadi János Gimnázium és Szakiskolából.  
     

2015. február 25-én került megrendezésre a „Mondj el egy mesét!” című mesemondó verseny a Laskói Általános Iskolában. A Központból az 5-6. osztály korcsoportjában Szenn Emma vett részt, a 3-4. osztály korcsoportjában pedig Szenn István, aki harmadik helyezést ért el.  
     

Farsangkor az általános iskolások különféle jelmezekbe öltözve járták körbe az iskola tantermeit és könyvtárát, farsangi fánkot ettek és álarcosbált tartottak.  
     

 

2015. február 13-án Valentin-napot tartottunk. Az iskolarádióból kellemes zene szólt, a tanulók üzeneteket küldtek egymásnak, horvát- és magyarórán pedig szerelmes verseket fordítottak és szavaltak.  
     

2015. január 22-én megünnepeltük a magyar kultúra napját a Központ aulájában. Matin Márta magyartanárnő vezetésével a diákok rövid előadással készültek, amelyet követően közösen elszavaltuk a Himnuszt.  
     

 

December 2-án általános iskolánk  5-8. osztályos tanulói papírmécsesek készítésével ünnepelték Eszék város napját. Munkáikat az Eszéki Régészeti Múzeumban állították ki.