2019. szeptember 24.

A pécsi Bóbita Bábszínház látogatott Eszékre, a Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központba. Kedden délelőtt a Vörösmarti Általános Iskola, a Kórógyi Általános Iskola, Laskói Általános Iskola és a Szentlászlói Általános Iskola óvodásai és alsó tagozatos diákjai, valamint Központunk óvodásai és alsó tagozatos tanulói nézhették meg a Robin Hood című darabot.A vendégeket Andócsi János, Központunk igazgatója köszöntötte.Az előadás Magyarország Eszéki Főkonzulátusának támogatásával jöhetett létre. A kisdiákok és kísérőtanáraik a Főkonzulátusnak köszönhetően ingyen utazhattak Eszékre.

 
     
Március 6-án a Bóbita Óvoda csoportjai, illetve alsó tagozatos diákjaink Nemes László-Hangoló Megy a vonat című interaktív, zenés előadásán vettek részt. Nemes László játékos műsorai 1995 óta szórakoztatják az anyaországi és határontúli művelődési és oktatási intézmények közönségét. Eddig megjelent lemezein többek között Weöres Sándor, Kányádi Sándor, Tamkó Sirató Károly, Csukás István, Gazdag Erzsi, Fekete István, Zelk Zoltán, Nagy Bandó András verseinek, Kormos István verses mesejátékának megzenésített változata hallható.  
     

2018. január 29-én a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma sikeres óvodafejlesztési pályázatának keretében, a Betlehen Gábor Alapkezelő Zrt. – Budapest segítségével, óvodai didaktikai eszközöket adományozott Központunk óvodájának. A Magyar Saroknak nevezett fejlesztő, illetve módszertani csomag hozzájárul az óvodai oktatás minőségének javításához, a magyar kultúrához kapcsolódó ismeretek elsajátításához, valamint a magyar identitástudat erősítéséhez.

 
     

December 21-én egy gyönyörűen kidíszített villamoson utaztuk körbe Eszék utcáit, ahol a gyerekek interaktív, énekes előadáson vehettek részt, miközben a Télapó ajándékot osztott minden ovisnak.

 
     

December 14-én és 19-én, karácsony közeledtével az óvodások előadták szüleiknek, nagyszüleiknek táncos, énekes, verses karácsonyi műsorukat. Az előadás végére Télapó is megérkezett ajándékaival.

 

 
     

December 7-én és 21-én a karácsonyi villamoson ünnepi előadás szórakoztatta a gyerekeket.

 
     

A szülők és a gyerekek idén is nagy örömmel várták azt a napot (december 5-ét), amikor adventi kalácsok készítésére került sor óvodánkban.

 
     

November 20-án az előző évekhez hasonlóan a városi gyermekkönyvtárba látogattak el az óvodás gyerekek, ahol új gyermekkönyveket ismertek meg. A könyvtárosnő mesemondással kedveskedett nekik.

 
     

A Horvátországi Magyar Központi Könyvtár könyvtárosai, Rabi Zsolt és Benic Renáta, látogatásuk alkalmával rengeteg gyögyörű és érdekes kiadványt ismertettek meg a gyerekekkel. Két hónapra kölcsönkaptunk tőlük 50 könyvet, melyek nagy része magyar nyelvű.

 
     

Óvodánk vendége volt Dobszai Gabriella tanárnő, aki saját meséjét mutatta be a gyerekeknek.

 
     

Az óvodások 2017. november 7-én a Központ könyvtárába látogattak, megismerkedtek a könyvtáros munkájával, a könyvtárban található könyvállománnyal, és természetesen megkeresték azokat a polcokat, amelyeken a koruknak megfelelő könyveket találhatják.

 
     

A 2017. október 30-án óvodánk viszonozhatta a pécsi Budai Nagy Antal Utcai Tagóvoda vendégszeretetét. Tavaly ugyanis óvónőink színvonalas szakmai látogatáson vettek részt Pécsett, amelynek során megismerkedtek vendéglátóik programjaival, illetve az óvoda szakmai testületének munkájával. Idén mi tölthettük be a házigazda szerepét; különféle foglalkozások keretében mutattuk be az óvodánkban folyó munkát, a gyerekek pedig rövid előadással készültek a pécsi kolléganőknek.

 
     

2017. október 27-én, a takarékossági világnap alkalmából az OTP Bankba látogattunk el ovisainkkal, ahol Kovačić anyuka nagy szeretettel fogadott minket. A gyerekek minden kérdésükre választ kaptak, sőt lufit, illetve egy-egy társasjátékot is hazavihettek.

 
     

A közlekedés hetén, 2017. október 18-án motoros rendőr, illetve rendőrségi oktató látogatott el az óvodába. Röviden ismertették a közlekedési szabályokat, később pedig minden gyerek felülhetett a rendőrmotorra.

 
     

2017. október 9-én a Horvátországi Műszaki Egyesület által szervezett tanulmányi napon vettünk részt, melynek során betekintést nyerhettünk a legkorszerűbb műszaki berendezések működésébe. A gyerekek sósrudacskákból és mogyorós rágcsálnivalóból épületeket terveztek, amelyeken később a szervezők egy földrengés hatásait mutatták be.

 
     

2017. október 9. és 20. között a kenyérnap kapcsán számos kreatív foglalkozást szerveztünk a gyerekeknek. Almát szárítottunk, sógyurmadíszeket formáztunk, pizzát sütöttünk, óvodánk bejáratát pedig régi falvédőkkel, népművészeti tárgyakkal dekoráltuk.

 
     

Október 2-án az óvodások a várdaróci iskolamúzeumba látogattak el. A gyerekek betekintést nyerhettek nagyszüleik, dédszüleik gyermekkorának iskolai életébe; az iskola udvarán pedig különféle magyar népi fajátékokat próbálhattak ki.

 
     

Szeptember 29-én a közeli Városi Könyvtárba látogattunk el ovisainkkal. A gyerekek remekül feltalálták magukat, csendesen és illedelmesen viselkedtek a könyvtári környezetben. A könyvtárosnő mesék olvasásával mélyítette el könyvek iránt érzett szeretetüket.

 
     

Június 5-én az Eszéki Művészeti Akadémia vendégei voltunk. A gyerekek interaktív előadáson vettek részt, majd magyar néptáncot, népdalokat, illetve egy rövid jelenetet adtak elő. A látogatást követően a gyerekek lerajzolták élményeiket; rajzaikat köszönetünk jeléül elküldtük vendéglátóinknak.

 
     

A szülőkkel való együttműködést erősítve június 2-án ellátogattunk a Lovrić családhoz. A kedves házigazdáknak köszönhetően a gyerekek természetes környezetben, játékkal töltötték a délutánt.

 
     

Június 1-én és 9-én megtartottuk az óvoda hagyományos évzáró műsorát, amelynek keretében ünnepélyesen elbúcsúztunk jövőre iskolába induló növendékeinktől. Az ünnepi műsoron a gyerekek szavaltak, énekeltek és táncoltak a szülők nagy örömére.

 
     

Május 26-án az Eszéki Kagylómúzeumba látogattunk, ahol a gyerekek megismerkedtek a környezetükben (Duna, Dráva, Kopácsi-rét) élő, szárazföldi és vízi puhatestűekkel, a Pannon-tengerből származó fosszíliákkal, valamint különböző tengeri fajokkal. Ezt követően a Franjo Kuhač Zeneiskola nyílt napjának foglalkozásain vettek részt.

 
     

Az óvodások május 16-án ellátogattak a josipováci Folding Kft. hulladékválogató üzemébe. A szelektív hulladékgyűjtés megismertetése, tudatos gyakorlása nagyon fontos szerepet játszik az óvodai nevelésben.

 
     

Az óvodások nagyon élvezték a tűzoltóknál tett látogatást május 4-én, melynek során bepillantást nyerhettek a tűzoltók izgalmas munkájába.

 
     

Április 28-án a gyerekekkel részt vettünk az Eszéki Mezőgazdasági Egyetem nyílt napján, melynek programja az állatvilághoz kapcsolódó foglalkozások, illetve különböző kísérletek köré épült. 

 
     

Március 21-23. között az óvoda jövőre iskolába induló növendékei részt vettek az Eszék város által szervezett úszótanfolyamon a városi uszodában.

 
     

Március 20. - A várva várt tavaszt ibolyacsokrokkal köszöntöttük.

 
 
     

Március 15-én a gyerekekkel az 1848/49-es szabadságharc és forradalom hősei előtt tisztelegtünk.

 
     

2017. március 6-án az óvodások bábszínházi előadáson vettek részt a Vörösmarti Általános Iskolában. Az Országos Mesebérlet a gyerekek szórakoztatására ezúttal az Ebengubák című bábkoncertet mutatta be.

 
     

Február 23-án maszkabált tartottunk. A talpalávalót a kórógyi Aranycsárdás Együttes szolgáltatta.

 
     

Február 14-én, Bálint nap alkalmából szívtáncot táncoltak a gyerekek.

 
     

Ferbruár 8-án Király Damir mentős bemutatót tartott a gyerekeknek az elsősegélynyújtásról.

 
     

Február 2-án a Micimackó csoport a Kopácsi-réten járt, ahol megismerkedett a természetvédelmi park állat- és növényvilágával.

 
 

 

 

Január 20.  – Téli örömök a Micimackó csoportban.

 
     

Január 16-án a jövőre iskolába induló óvodások korcsolyázni tanultak a Sokol korcsolyapályán.

 
     

December 21-én, karácsony közeledtével az óvodások előadták táncos, énekes, verses karácsonyi műsorukat. Az előadás után a Télapó megajándékozta a gyerekeket.

 
     

2016. december 14-én Központunkban járt Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára s ez alkalommal, ünnepélyes keretek között átadta az új mikrobuszt, valamint három 100 000 forint értékű játékokat és gyermekkönyveket tartalmazó Csodasarkot a Miénk a város! játék nyerteseinek.  
     
 

December 8-án óvodánk hagyományaihoz híven a szülőkkel összefogva készültünk a karácsonyra. A közösen sütött, illatos mézeskalácsot a karácsonyi műsort követően fogyasztottuk el.

 
     
 

December 5-én a karácsonyi villamoson a Télapó és Hópehelyke szórakoztatta a gyerekeket.

 
     

2016.11.14. A városi gyermekkönyvtárba látogattak el az óvodás gyerekek, ahol új gyermekkönyveket ismertek meg. A könyvtárosnő kis mesével kedveskedett a gyerekeknek.

 
     
 

2016.11.2. A takarékosság napja alkalmából a Micimackó csoport ellátogatott a Zágrábi bank kirendeltségébe. A bank vezetője fogadott bennünket és sok érdekességet mutatott a gyerekeknek.

 
     

Az óvodások 2016. oktober 25-én a Központ könyvtárába látogattak, megismerkedtek a könyvtáros munkájával, a könyvtárban található könyvállománnyal, és természetesen megkeresték azokat a polcokat, amelyeken a koruknak megfelelő könyveket találhatják

 
     
 

2016.10.14. Kenyér nap alkalmából az óvodás gyerekek saját kezükkel készitenek péksüteményeket. Mint minden évben az idén is ezen a napon pizzát sütnek és aszt ebédre el is fogyasztjuk.

 
     

2016.10.10. Hagyományá vált, hogy őszkor amikor az óvodában tanuljuk az őszi gyümölcsöket ellátogatunk Karancsra a Szabó családhoz szüretelni. Így a gyerekek megtudják tapasztalni a szüret minden formáját. A szőlőt amit leszüreteltek a gyerekek, kipréselik és a finom friss édes szőlőlét meg is isszák. Nagy élmény ez a gyerekek számára!

 
     

2016.10.7. Műhelymunka őszi termésekkel – Čabaj Miro,Franka apukája közreműködésével. Nagyon sokféle őszi termés felhasználásával gyönyörű kreációkat készítettek a gyerekek a Čabaj apuka segítségével. Hálából énekeltek a gyerekek és szavaltak az apukának.

 
     

2016.10.3. A Bóbita óvodába ellátogatott a gyermek vándor bábszínház, „Stár és az ormányos” címmel. A gyerekek nagyon élvezték az érdekes és tanulságos előadást.

 
     

2016.9.29. Budiša  vendégül látta a Bóbita óvodát a munkahelyén , ő az eszéki focicsapat edzője. A focisták három csoportban foglalkoztak a gyerekekkel. Végül fényképezésre is sor került.

 
     

2016.9.13. Egy rövid, de tanulmányos kiránduláson voltunk a gyerekekkel  a Dráva folyó bal oldalán, kukorica földön kialakított labirintusban. Amikor megjártuk a kacskaringós utakat, pihenésre került sor, pattogatott kukorica mellett. A gyerekek kreatív foglalkozásban is részesültek , kerékpároztak és  játszottak   . Mind ezt a szabadban , szalmán  és körülvéve kukoricással. Zsákban ugrálás volt a befejezése ennek a kirándulásnak.

 
     

2016. június 10-én óvodánkban a víz hívószóra tematikus napot tartottak. Ennek keretében különböző, a vízzel kapcsolatos játékot játszottak a gyerekek, ebédre pedig megették az óvodában termesztett uborkát.

 
     

2016. június 9-én óvodásaink meglátogatták az eszéki állatkertet.

 
     

2016. június 7-én csoportok közti társalgás volt az óvodában a gyerekek kedvenc Palacsinta-partija keretében.

 
     

2016. május 27-én óvodásaink meglátogatták az eszéki vizimalmot, utána pedig fagyizni voltak.

 
     
 

2016. május 20-án és június 11-én megtartották az óvodások hagyományos évzáró műsorát, amelynek keretében ünnepélyesen elbúcsúztatták az óvodások újabb generációját. Az ünnepi műsoron a gyerekek szavaltak, énekeltek és táncoltak.

 
     

2016. május 18-án az óvodások meglátogatták a Kopácsi-rét Természetvédelmi Parkot.

 
     

2016. április 28-án óvodásaink a „Posta” projekt keretében ellátogattak a postára, utána pedig a közeli játszótéren körhintáztak.

 
     

2016. április 22-én óvodásaink a Föld napját kertészkedéssel, szemétgyűjtéssel, paprika-, paradicsom- és uborkaültetéssel ünnepelték. A zöldségeket nemcsak elültették a gyerekek, hanem a későbbiekben is gondozni fogják a növényeket.  

 
     

2016. április 14-én óvodásaink kellemes délelőttöt töltöttek a Havanna szülinapi játszóházban.

 
     

2016. március 30-án az óvoda iskolaköteles növendékeinek rendhagyó tornaórát tartott Lovrić Boris testnevelőtanár.

 
     

2016. március 22-én az óvodában változatos foglalkozásokkal és kísérletekkel emlékeztek meg a víz világnapjáról.

 
     

2016. március 16-18-án az óvoda iskolaköteles növendékei részt vettek az Eszék város által szervezett uszótanfolyamon a városi uszodában.

 
     

2016. február 19-én óvodásaink meglátogatták a Városi könyvtár gyermek- és ifjúsági részlegét, ahol a nemzetközi anyanyelv napjának alkalmából bemutatták anyanyelvüket, a magyar nyelvet a többi óvodából érkező gyerekeknek.

 
     

2016. február 12-én Szent Bálint napja alkalmából eljárták a Szívek táncát.

 
     

2016. február 1-én a város szervezésében iskolaköteles óvodásaink korcsolyatanfolyamon vettek részt a helyi jégpályán.

 
     

2016. január 26-án óvodásainkat meglátogatta Saša Gerber bűvész.

 
     

2016. január 25-29. között a farsang hete keretében az óvodában megrendezésre került a már hagyománynak számító álarcos bál.

 
     

2016. január 20. a Bóbita óvoda növendékei megnézték moziban a Norm, az északi című rajzfilmet.

 
     

Az óvoda 2015-ös karácsonyi műsorán gyerekek és szülők egyaránt jól érezték magukat.  

2015. december 7-én a Központ óvodásai és az általános iskola alsó tagozatos tanulói Meseországba utaztak az eszéki karácsonyi villamoson.  

2015. december 2-án a karacsonyi műhelyt keretében szülők, gyerekek és óvónők mézeskalácsot sütöttek és díszitettek.   

 

2015. november 6-án meglátogattuk az eszéki repülőteret.  
  2015. november 24-én két fogorvos, Čes Josip és Petrović Čes Sandra beszélgetett az óvodásokkal a fogak higiéniájáról.  

November 16-án és 26-án az eszéki Vöröskereszt előadást tartott az ovodások és az alsó tagozat tanulói számára.  Az előadások az emberkereskedelem veszelyeire hívták fel a figyelmet.  
  A takarékossági világnap alkalmából október 30-án meglátogattuk a Zágrábi és az OTP bankot.  

Októberben felkerestük az idősek otthonát.   

A Meggle üzem meglátogatása során betekintést nyerhettünk a tej és a tejtermékek gyártásába.  

Október 20-án a Z produkció színház társulatának Keko eko című előadását tekintettük meg.  

Október 9-én a kenyérnap alkalmából ellátogattunk a Hit pékségbe, ahol kenyértésztából pizzát készítettünk.  

Szeptemberben Csúzára, a Rózsa család gazdaságára, valamint Bellyére, az Orlov put ökogazdaságra látogattunk.  

2015 áprilisában, a Föld napjának hetében, az óvodások különféle környezetvédelmi foglalkozásokon vettek részt.  

Az Eszék város szervezésében zajló korcsolyaiskolán idén a Bóbita óvodásai is részt vettek. Az oktatás öt napig tartott a városi műjégpályán. 2015. február 26-án, a városi óvodák kezdő korcsolyázói számára rendezett versenyen óvodánkból két versenyző 10. helyezést ért el.  

A Bóbita óvodásait 2015. február 17-én meglátogatta Sasa Gerber bűvészmester. Bemutatójával nagy sikert aratott a gyerekek körében, akik jókat nevettek az előadáson, s a bűvészsegéd szerepét különösen élvezték.  

A 2015. február 12-én tartott farsangi bálon, továbbá a Központ étkezőjében rendezett különféle programokon gyermekeikkel együtt a szülők is részt vettek.  

 

Központunk óvodásai 2014. december 16-án és 18-án színes karácsonyi műsorral örvendeztették meg szüleiket. Szavalatokkal, táncokkal, énekkel és rövid jelenetekkel készültek a Mikulás ünnepségre, a legjobban természetesen a Mikulás érkezésének és az ajándékosztásnak örültek. A gyerekek is készítettek ajándékot szüleiknek, a műsor után pedig kellemesen, családi hangulatban töltötték az időt mézeskalács és meleg tea társaságában  az óvodában.  

 

Óvodásaink és alsó tagozatos általános iskolásaink 2014. december 9. részt vettek a katasztrófavédelem, a tűzoltóság, a rendőrség és a hegyi mentők közös előadásán, ahol megtanulták az 112 életmentő számot, megismerkedtek a mentőszolgálatok hatáskörével és megtanulták a viselkedési szabályokat tűz, árvíz vagy földrengés esetén. Az előadás végén témához kapcsolódó kifestőket, rejtvényfüzeteket és órarendeket kaptak, melyek még sokáig fogják őket emlékeztetni erre az előadásra.  

 

Óvodánkat 2014. december 8. meglátogatta a Mikulás. Óvodásainknak ajándékokat hozott, amelyeknek annyira örültek, hogy egész nap róla énekeltek, róla olvastak az ovónénik és őt rajzolták a gyerekek.  

 

A Bóbita óvoda növendékei 2014. december 5. utaztak a karácsonyi villamoson. Élvezték az utazást és a karácsonyi előadást is, de a Mikulás ajándékának örültek a legjobban.  
 

A gyerekek és a szülők 2014. december 3-án és 10-én karácsonyi műhelymunkákon vettek részt, ahol vaniliás kifliket, mézeskalácsokat sütöttek és ki is díszítették őket. Ezekből a mézeskalácsokból karácsonyfát, házikót, traktort készítettek. Az elkészült finomságok egy részét a karácsonyi műsor után fogják elfogyasztani, a többit pedig óvodásaink elviszik a közelben lévő öregotthonba.

 
 

2014. december 2. Eszék város napját óvodásaink alkalmi dalokkal, látnivalók rajzolásával és kockákból készített makettekkel ünnepelték.